A földvárakról

A Földvárakról általában:

Jogi védelem:

A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 23. § (2) bekezdés alapján törvény erejénél fogva (ex lege) védett országos jelentőségű védett természeti területek;

A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény alapján valamennyi régészeti lelőhely általános régészeti védelem alatt áll, ill. külön jogszabály alapján kiemelten vagy fokozottan védett régészei lelőhelyek is lehetnek.

A fogalom meghatározása:

(Tvt. 23. § (3) bek. g) pont): olyan védelmi céllal létesült vonalas vagy zárt alakzatú földmű, amely azonosíthatóan fennmaradt domborzati elemként történeti, kulturális örökségi, felszínalaktani, illetve tájképi értéket képvisel.

(Czájlik Zoltán): azokat a régészeti lelőhelyek, amelyek erődítettek, s az erődítés felhordott földből épített sáncból és/vagy a terepszintbe vágott árokból áll. Minthogy ezek az erődítmények többnyire kiaknázzák a terepadottságokban rejlő lehetőségeket, előfordul, hogy a szakadékos, vagy más természetes okból megközelíthetetlen részeken sánc, vagy árok nem épült.

A földvárak rendszerint rekeszes szerkezetű és földdel kitöltött falú faépítmények. Mai, elpusztult állapotukra utaló nevük megtévesztő, hiszen sohasem csak földből épültek, helyesebb lenne tehát föld–favárnak nevezni. A rendszerint stratégiai jelentőségű helyekre emelt, korai, 10-11. századi magyar földváraknak vagy az ország határainak védelmében volt szerepük, vagy nemzetségfői illetve megyésispáni központok voltak. Magas falaikat (vizes)árok vette körül, az innen kitermelt földből emelték a falakat, de ezzel magasították a várbelső területét is. A 12-13. századtól kezdve egyre több nemes építtetett birtokán az előzőeknél jóval kisebb alapterületű „magán” földvárat, melyek központjában rendszerint egy kő– vagy fatorony állt. A nagy méretű, ispánsági földvárak – amint azt az 1241-42-es tatárjárás bebizonyította – az Árpád–kor végére elavultak, korszerűtlenekké váltak, ezért felhagyták őket, szerepüket a kővárak foglalták el.

A Tiszaalpári Földvár

a földvár madártávlatból
a földvár madártávlatból
  • Az egyes régészeti lelőhelyek védetté nyilvánításáról, illetőleg régészeti védettség megszüntetéséről szóló 3/2003. (I. 25.) NKÖM rendelet alapján fokozottan védett régészeti lelőhely;
  • A Kiskunsági Nemzeti Park törzsterületének része;
  • Ex lege védett országos jelentőségű védett természeti terület;

Természetföldrajzi adottságok:

A nemzeti park ezen területegységeinek kialakításában a Tisza játszotta az elsődleges szerepet. Mintegy 15 000 évvel ezelőtt kanyargásai során 5-10 km széles területet alakított át a folyó romboló és építő munkája. A Tisza az oldalirányú mozgás következtében több helyen is elérte a Duna–Tisza közi Hátság peremét, így Tőserdőnél a futóhomokos buckákat, míg Tiszaalpárnál a templomdomb lösz anyagát mosta alá. Ezeken a helyeken a folyóvízi üledék és a Hátság üledéksora meredek partfallal találkozik. A terület mai jellegét a különböző földtörténeti korok nagy folyamatai mellett az 1850-es években végrehajtott Tisza–szabályozása alakította ki.

A vár rövid története:

Kada Elek első feltárása során 1900 és 1905 között bronzkori leleteket és két avar kori sírt talált a vár területén. 1949–ben Patay Pál, 1974-75–ben Bóna István, 1977-ben Nováki Gyula végeztek ásatásokat a Várdomb platójának északkeleti és déli részén és a nyugati sánc területén, az ásatások során középső bronzkori települések házai kerültek elő. Az 1949–ben és 1977– ben elvégzett sáncátvágások azt az eredményt mutatták, hogy az eredetileg faszerkezettel rendelkező földvár a településsel együtt a középső bronzkori vatyai kultúra utolsó, ún. koszideri időszakában épült (Kr. e. 15-14. sz.). A vatyai kultúra több más erődített telepéhez hasonlóan az építők a löszfennsík kisebb részét (a mai Várdombot) árokkal választották el egy külső településrésztől (a Templomdombtól), de ez utóbbit nem védelmezték sánccal. Nagy felületekre kiterjedő komplex ásatások hiányában még nem lehet választ adni arra a kérdésre, hogy az erődített központi település és a nyílt telep a középső bronzkori arisztokráciát és a földművelő–állattenyésztő lakosságot, vagy a lakónegyedet és az ún. iparos negyedet választja el egymástól.

a földvár madártávlatból

alaprajz és metszetrajz a Tiszaalpári Földvárról

A tiszaalpári ásatási megfigyelések szerint az erődítés a vatyai kultúra legutolsó szakaszában már elvesztette jelentőségét, a nyugati sáncba pl. gödröket ástak, feltehetően klímaváltozás és egyéb gazdasági–társadalmi változások miatt került sor e települések végső elhagyására a középső bronzkor végén. A Vatya–kori földvárak elhagyása ugyanis eltérő időpontokban történt, nincsenek erőszakos pusztításra utaló nyomok, és a halomsíros kultúra leletanyaga sem jelenik meg ezeken a lelőhelyeken.

A Várdomb leleteivel Bóna István is foglalkozott. Megállapítása szerint az egész õskori telep a Vatya kultúra Koszider korszakába tartozik. A bronzkori sánc is egyértelműen szoros kapcsolatban volt a teleppel, annak kezdetekor emelték, az építése előtt a bronzkorból nincs nyoma életnek. A telep házai a sánchoz igazodtak és ahogy a rétegek lerakodásával a járószint is egyre emelkedett, a telep lassan ráhúzódott a sáncra. A bronzkori telep utolsó periódusában már a sánc tetejébe is vágtak mély gödröket. Mindez arra mutat, hogy a sánc idővel vesztett jelentőségéből, sőt talán fel is hagytak vele.

A bronzkori telep pusztulása után közel két évezredig nincs nyoma emberi életnek a Várdomb területén. Bár avarkori sírokat találtak a Várdombon, avar-kori településre utaló nyom, vagy cserép nem volt található. Feltehetőleg a Templomdombon megszállt avar nagycsalád használta Várdombot temetkezőhelyül. Késői, VII., VIII. századi avar leleteket Alpár területéről eddig egyáltalán nem ismerünk. Nincs tehát semmiféle alapja annak a barokk fantáziával megálmodott avar központnak, amely a "Hunia Abarica" című történelmi térképen "Hagia Budae et Olpar" néven szerepel. Alpárral kapcsolatban Anonymus Gesta Hungarorumjának felbukkanása, illetve kiadása /1746/ után a tények helyett a fantázia vette át az uralmat. Az ásatások során előkerült sokezernyi cserép között egyetlen VIII., IX., X., XI., századi sem található, és e századok jellegzetes fémtárgyai sincsenek képviselve a Várdomb területén előkerült leletek között.

Az alpári sánc felső, jól elválasztható része a benne talált vaslemez töredék és vaskarika révén, biztos, hogy a középkorba tartozik, de egyéb középkori lelet hiányában magából az ásatásból ennél többet nem sikerült megtudni. A sáncon belüli terület kevés középkori leletével és a vár középkori jelentőségével Bóna István foglalkozott. Eredményeit összefoglalva: A legkorábbi régészeti lelet a XII. század elejére keltezhető, a legkésőbbi a XV. századba. A vár egykorú írásban nem szerepel, egyedül Anonymus említi 1200 körül. Feltételezi továbbá, mint legkézenfekvőbb lehetőséget, hogy a X. század vége óta itt birtokos Kalán nemzetség vára lehetett, de építését nem tartja korábbinak, mint a XII. század, jelentőségét pedig már a XIII. században, nyilván a tatárjáráskor, végleg elvesztette. Bóna megállapításainak nem mondanak ellent a sáncban talált szerkezeti nyomok, fa maradványok sem. Pontos rekonstrukcióra ugyan nincsen lehetőség, de mindenképpen a középkor korai századaira jellemző rácsos faszerkezet nyomait kell látnunk bennük. Ha nem is részleteiben, de hasonló lehetett az alpári sánc a gyöngyöspatai X-XI. századi és a Győr-bácsai XII-XIII. századba valószínűsített sánchoz. A sáncszerkezeten túl lényeges körülmény, hogy a vár külső megjelenése igen hasonló a X-XI. századi magyarországi ispánsági várak nagy részéhez, mint Bihar, Szabolcs, Zemplén, Abaújvár és Hont várához, bár azoknál kisebb. A legfőbb jellemzők ebben a tekintetben: alacsony, de meredek dombon van, a védelem kizárólag a sáncra támaszkodik és a belsõ területen itt sincs nyoma jelentősebb épületnek. Utóbbi két körülmény magyarországi viszonylatban a X-XI., esetleg a XII. századra vall. A XI-XII. században kezdődő korai feudális magán, és királyi várak fő jellemzője, hogy a sáncnak már alárendelt szerepe van a védelemben, elsősorban a belső területen álló erős épület jelentett oltalmat. Ezeket figyelembe véve Alpár vára korai típust képvisel.

Alpár sohasem volt megyeszékhely, de a Kalán nemzetség építhetett itt magának várat. A XII. században azonban ez a vártípus már idejét múlta, ezért nincs kizárva, hogy – a régészeti leletek és egykorú említésének hiánya ellenére – már korábban felépült. A tatárjárástól függetlenül maga a vártípus sem teszi valószínűvé, hogy a XIII. századnál tovább használták volna, mivel a középkor feudális urainak és a hadászat új szempontjainak már semmiképpen nem felelt meg. Későbbi, XIV-XV. századi fegyverek és sarkantyúk nem kerültek elő a várdombon. A megtalált késői cserepek és egy – sajnos elveszett – kályhaszem tanúsága alapján a XV-XVI. századig lakták a vár területét. A Várdomb a török hódoltság idején már nem szolgált lakóhelyül és azóta sem lakják. Mivel a II. József-féle katonai felmérés idején, a XVIII. század végén a Várdomb északkeleti fele már hiányzott, annak pusztulása, leszakadása a XVI-XVII. századra tehető.

Alpárral kapcsolatos okleveles adatok:

  • Alpárt az 1075 évi garamszentbenedeki adománylevél említi először. Az oklevélben új várról, vagy egy hajdani vár maradványairól nem esik szó, tehát a Várdombon 1075-ben biztosan nem állott vár.
  • Alpár falu elsõ említése III. Béla 1193 és 1196 között kelt görög nyelvű oklevelének latin nyelvű kivonatában található, amely III. Honorius pápa 1218. évi bullájába foglalva maradt ránk. Ebben a várról – pedig annak akkor már léteznie kellett – nem esik szó. Alpár falu és Alpár vára a tatárjárás idején minden bizonnyal elpusztult.
  • 1266-ban csak "föld"-ként említi egy oklevél "terra Olpár"-t. 1276-ban tűnik fel ismét az újjáépült falu a "Villa Alpar". A falu a XIII. században sem tartozott a várhoz. 1266-ban és 1276-ban önálló birtokként szerepel.
  • A vár először és utoljára Anonymus 1200 körül írott Gesta-jában szerepel "in castro OpaR iuxta Thysciam" illetve "castrum Olpar" alakban. Az ásatási eredmények és leletek alapján nem lehet kétséges, hogy a Névtelen vára, a maradványaiban ma is látható Árpád-kori várral azonos. Építtetője, egy alpári birtok tulajdonosa, a Csongrád megyében a X. század óta birtokos Bar-Kalan (Calan-Chalan) nemzetség egyik tagja, talán éppen egy Calan nevű úr lehetett.

A régészeti leletek alapján nem lehet igaz az Anonymusnál (300 év távolából) leírt regényes történet, amely szerint Alpár vára már a honfoglaláskor állt és Árpád vezér itt vívta meg egyik legfontosabb csatáját Salan (Zalán) vezér és hol bolgárnak, hol görögnek, hol mindkettőnek nevezett hadi népe ellen.

Forrás:

  1. Rakoczay Z. (2001): A Kiskunságtól Bácsalmásig
  2. Bóna I.–Nováki Gy.(1982): Alpár bronzkori és Árpád-kori vára
  3. www.varak.hu